Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

2011. november 28-30.

 

LENGYEL TÁTRA TÚRA


Egy évvel ezelőtt elhatároztuk,, hogy az idén november végén Zakopanéba megyünk túrázni. Ez a szent cél lebegett a szemünk előtt, és november 28.-án reggel el is indultunk.

 

November 28.

Úgy gondoltuk, hogy nem szükséges nagyon korán megérkeznünk, ezért köztes úti célként beiktattuk Rozsnyót, Lőcsét, és Késmárkot. Rozsnyóra érkezve először megkerestük a Kossuth szobrot, majd felmásztunk a főtéren álló őrtoronyba. 120 lépcső vezetett fel. Toti a királyi felolvasó, megosztotta velünk a toronnyal kapcsolatos minden fontos információt. Így most már tudjuk, hogy a világon 3 jelentős torony áll. Az első a pisai ferdetorony, a második az Eiffel torony, és a harmadik a rozsnyói őrtorony. Rozsnyóról átmentük Lőcsére. Útközben egy szerpentines részen megálltunk pár fotót készíteni és ekkor találkoztunk először a tátrai krokodil kifejezéssel. Ma már tudjuk, hogy egy rendkívül ritka állatfajtáról van szó. A magas hegyek déli, napos lejtőin él. Szeret sütkérezni a napon, télen a hasán szokott csúszkálni a völgyekben. A táplálkozásáról annyit sikerült kideríteni, hogy a turisták által bemutatott, áldozati étkeket fogyasztja. Lőcsére érkezve leparkolunk a főtéren. Megnéztük a szégyen ketrecet, a Thurzó házat, a régi városkaput, és a lőcsi fehér asszonyról készült táblaképet. Végül bebocsátást nyertünk a szent Jakab templomba is. Itt látható a világ legmagasabb szárnyas oltára, ami több mint 18 méter magas, és 6 méter széles. Késmárkot vettük célba. Ott a várat szerettük volna megnézni, de sajnos aznap technikai okok miatt zárva volt. Mivel Tamás azt mondta, hogy már két éve sem tudott bejutni, ezért azt gyanítjuk, hogy ez csak egy díszlet vár. Így a felszabadult időnket hasznosan eltöltve, megittunk inkább egy korsó sört. A kocsmában a pultnál Zoli érdeklődött, hogy van e csapot sör. Szerinte ez így hangzik szlovákul: „Van csapot sör?” Természetesen ez némileg emelt hangerővel és jellegzetes szlovák csapoló gesztikulálással történt. Késmárkról már Zakopanéba mentünk. Este hat felé érkeztünk meg a lefoglalt szállásunkra. A szobával minden rendben volt, gyorsan becuccoltunk és indultunk is a belvárosba vacsorázni. A portás leányzó ajánlása alapján mentünk egy étterembe. Ekkor már kellően jó hangulatunk volt, erre nagyon odafigyeltünk! Az étteremben Zoli megcsillogtatta tökéletes lengyel tudását is. „Hozzon egy nagy kancsó sört és 4 poharat hozzá!” Ettől kezdve már nem engedtük, hogy bármit is rendeljen. A vacsora fantasztikus volt. Nagyon jó kajákat kaptunk. A pincérnőtől kérdeztük, hogy mit ajánlana. Az ajánlatait el is fogadtuk, mert látszott rajta, hogy igen csak szeret enni. Jó sört is ittunk, és az egészet több kör Zubbrowka-val kísértük. A fogyasztásunkkal valószínűleg megmentettük az étterem aznapi forgalmát is. A vacsora végeztével visszatértünk a szállásra, ahol hatalmas csocsó partikat játszottunk. Természetesen pár üveg borocska elfogyasztásával folyamatosan emeltük a játéktudásunk színvonalát is.

 

November 29.

Reggel egész korán keltünk és a reggelihez elsőként értünk le. Valószínűleg ezt a többi vendég bánta is! A kiadós reggeli elfogyasztása után összekészültünk és elindultunk a hegyeket meghódítani. Kicsit elszámoltuk magunkat és gyalog indultunk Kuznice-be, a felvonóhoz. Már ez az út is egy kiadós túra volt. 11 órára értünk a csúcsra, ahol megterveztük az aznapi útvonalunkat. Az idő tökéletes volt a túrázáshoz, szikrázó napsütésben indultunk el. Az első szakasz egy gerinc túra volt az ezeréves határon, egy 2012m-es csúcsig. Onnan megkezdtük az ereszkedést a völgy felé. Az út során – ami két tengerszem mellett vezetett el – nagyon jól nyomon lehetett követni a magashegyi növénytakaró változását. A leérkezéskor, az első útba eső kocsmában megkóstoltuk a forralt sört. Ilyet még egyikőnk se ivott, és nem volt rossz. Kicsi pihenő után indultunk tovább. Már sötét volt mire újra a szállásra értünk. Előtte még beugrottunk egy élelmiszer boltba és bevásároltunk a vacsorához is. 20 tojásos rántotta, hagymával, kolbásszal és sajttal. Viszont mielőtt a vacsora elkészítéséhez fogtunk volna, vissza mentünk kocsival a belvárosba vásárfiáért. Miután mindenki megkapta a magáét, mi is elégedetten fogyasztottuk el a magyar-lengyel barátság jegyében készített vacsoránkat, amihez nagyon jól illette a Rolcsi-bolcsitól kapott „Világok bora”. Még becsúszott 1-2 doboz sör, és ezután kaptuk a hírt Skype-on, hogy az egyikünk neje Gyuszi bácsival aludt, míg mi nem voltunk otthon. Ezt ő próbálta tagadni, és azt mondta, hogy a kislánya nyuszi bácsija volt ott, de mi tudtuk, hogy lebukott! Miután jól kiszórakoztuk ezen magukat, vidáman tértünk nyugovóra.

 

November 30.

Kelés, reggeli, szállás elhagyása. Az előző napból tanulva, már kocsival közelítettük meg a kiinduló pontot. 10-kor már fent is voltunk a gerincen. Míg tegnap a csúcsról balra indultunk, ma jobbra vettük az irányt, a sasok útján. Ismét az 1000 éves határon mentünk, de még az előző napinál is jobb időben. Csúcsra fel, csúcsról le. Egyszerűen a táj leírhatatlanul szép volt. Ezt mindenkinek látni kellene. Ha nem fúj a szél, itt már lehet hallani a csendet. Végül 2005 m-ről kezdtünk ereszkedni. Alig 2 km-en majd 500 métert. Totinak be is kattant a térde. Ezen a napon többet mentünk mint az előzőn. Előző nap még gondolkodtunk rajta, hogy túrázzunk e, vagy inkább hamarabb indulva próbáljuk megnézni a Késmárki várat. Szerencsére a túra mellett döntöttünk. Minden várakozásunkat felül múlta! Útközben láttunk zergéket, és a legvégén egy sas, ahogy a gerinc felett körözött! Délután 3-ra értünk vissza a kocsihoz, és indultunk is rögtön hazafelé. Útközben még beugrottunk Poprádra vásárolni, az utolsó filléreinket elkölteni. Poprád után viszont nagyon rossz lett az út. Köd volt szinte majdnem végig, csak lassan tudtunk haladni. Így csak 9 után értünk haza Egerbe, kellő képen elfáradva, de rengeteg új élménnyel gazdagodva! Olyan jól sikerült a túránk, hogy elhatároztuk, a nyáron vagy az ősszel vissza fogunk jönni!

 

 

 

2010. november 29. - december 01.

 GYETRA TÚRA

 November 29

Végre eljött a nap, amit már hetek óta vártunk. Reggel szakadó esőre ébredtünk. Tomek testvére vállalta a fuvart, hogy a Napsugár pihenőig felvisz minket kocsival. Sajnos a Varró háznál egy teherautó elállta az utat, így ott ki kellett pakolnunk. Már azt hittük, hogy gyalog kell végig mennünk, amikor egy isteni szikrától vezéreltetve megkérdeztük az erdészt (Zoli bácsit), hogy eltudna-e fuvarozni minket egy darabon. Örömmel állt rendelkezésünkre, így kb. 6 km-t a kocsijával tehettünk meg. Amikor kiszálltunk, Zoli bácsi közölte, hogy már csak 800 méter a ház. De akkor még nem tudtuk, hogy ez ERDÉSZETI 800 méter. Az SI mértékegység rendszer szerint számolva 2 km! Ez a 2 km viszont nagyon próbára tett minket. Fejenként kb. 30 kilós zsákokkal és 5 literes boros kannákkal gyalogoltunk. Mikor végre a házhoz értünk, már mindenki hullafáradtnak érezte magát. Ezért gyorsan ittunk egy "Isten hozott" itókát. A ház nagyon jó állapotban volt. Ilyen jó állapotú erdei menedéket még nem láttunk. Innen is gratulálunk azoknak, akik rendbe tették.  1 dolog hiányzott csak! A Gyetra napló. Szeptemberben még meg volt. Begyújtottunk és neki kezdtünk főzni. Első estére a Káposztás-bab Gyetra módra volt betervezve. (A receptje olvasható a Receptek menüpont alatt) Nagyon jól sikerült a kaja. Kicsit csípős és sós volt, de ez nem különösebben rontott az összhatáson. Este nagyszerű dalestet tartottunk az erdő lakóinak. Mikor már a lefekvéshez készülődtünk Toti és Tamás nagyszerű összehasonlító elemzést tartott a Himnuszról és a Szózatról. Megérdemeltek volna érte egy irodalmi Nobel díjat. Olyan magas röptű beszélgetés volt, hogy ezzel új megvilágításba helyezték a magyarság eme  két legfontosabb irodalmi alkotását. Este olyan meleg volt a házban, hogy alig tudtunk elaludni. Többször is felébredtünk éjjel a nagy meleg miatt.

 

November 30

Reggel mindenki könnyedén ébredt. Elfogyasztottuk szerény reggelinket (az esti maradékot) és azon gondolkodtunk, merre is kellene túrázni egyet. Mivel eltökélt szándékunk volt, hogy teát kellene főzni, de cukrunk nem volt, úgy döntöttünk, hogy átmegyünk Cserepes-kőre, a Barlangszállásra. Hátha ott majd találunk. Célba vettük a turista utat, amit csak az erdőn keresztül át vágva lehetett elérni. Útközben rátaláltunk az erdő egyik legtitokzatosabb fájára, a Boszorkány fára. Gyorsan megöleltük, hogy szerencsénk legyen a jövőben. A piros jelzésre "A 6-os Gézánál" értünk ki. Zoli rögtön elő is kapta a szuper telefonját, hogy GPS alapján meghatározza a helyzetünket. Ez sikerült is. Kiderült, hogy Punjab tartományban, Pakisztánban vagyunk. Hiába ez a technika! Mi viszont elég maradiak lévén nem bíztunk a szerkezetben és a térkép alapján balra fordultunk. 1 óra múlva meg is érkeztünk a barlanghoz. Nagyon lerobbant állapotban volt. Beázik, minden tiszta víz, ott sincs napló, le van pusztulva. Viszont volt cukor! Kockacukor, kb. 10 szem. Visszaindulva még csináltunk egy fényképet, amit Roland barátunknak hosszas kínlódás után sikerült is elküldeni mms-ben. A házhoz visszaérve neki estünk az esti vacsoránk elkészítésének. Gyetra gulyást főztünk. Eredetileg Betyár sültet terveztünk, de ezt egyszerűbb volt elkészíteni. Nagyon jól sikerült. Vacsi után még jött egy szivar és a kihagyhatatlan kártya! Estére már nem gyújtottunk be annyira, mint előzőleg, így nagyon jót tudtunk aludni.

 

December 01

Eljött az utolsó nap. Reggel 6-kor már keltünk, hogy időben leérjünk tárkányba. Nagyon jó tempót mentünk lefelé, hiszen már könnyűek voltak a zsákjaink. 1/4 10-kor már a Sport büfében ücsörögtünk. Sajnos Tomek testvére nem tudott értünk jönni, így buszra kellett várnunk. Amíg pedig várakoztunk elkezdett esni a hó. Ez az egy dolog hiányzott fent a hegyen. Volt ugyan hó, de nem nagy és az is már csak magasan.

Röviden ennyit erről a túráról. Soha rosszabb ne legyen!

 

 

2012. július 21.
 
TENGERSZEM CSÚCS – RYSY
 
Egy gyors, egy napos túra. Korán reggel öten indultunk útnak. Toti, Zoli, Martin, Nándi, és én, az öreg Nándi. Útközben az időjárás elég rossz volt, ezért gondolkodtunk rajta, hogy inkább nem is a Tengerszem csúcsra megyünk, hanem a Krakkóba, meginni egy sört. Aztán végül is, a csepergő eső ellenére, a hegy mellett döntöttünk. A Csorba tótól nem messze indultunk. Az út nem volt túl megerőltető és hosszú, de sajnos hol köd volt, hol meg szemerkélt az eső. Nem a legideálisabb párosítás. Túl sokan nem is mentek felfelé, bár a magyar viszonyokhoz képest még így is tömegek járnak kint a hegyekben, hegyeken. Az út utolsó harmada az igazi. Van benne 1-2 láncos rész, és a csúcs előtt nem sokkal van a menedékház. Nem olcsó, de van minden. Enni-inni való, hideg-meleg. A csúcs előtt mi is betértünk egy sörre. A csúcson sajnos nagy köd volt. A kilátásból semmit sem tudtunk élvezni. Visszafelé megint betértünk a menedékházba. Természetesen megint egy sörre.
Egy nagyon kellemes egynapos túra volt. Viszont a rossz időjárás miatt elhatároztuk, hogy ide is vissza kell majd jönnünk. Talán 2013 nyarán. Bízunk benne!
 
 

 2012 október 8-10.

Ausztria; Via Ferrata túra

Mint minden évben, az idén is eljött a „nagy” túránk ideje. A cél Ausztriában két Klettersteig túra volt, Hallstatt környékén.
Az időpontot már hónapokkal ezelőtt kiválasztottuk, és sokáig úgy is volt, hogy öten fogunk menni. De még a nyáron feltettük a túrát turatars.com oldalra, hát ha valaki(k) még jelentkezik. Az indulás előtti héten a Facebook-ra is felkerült pár videó, hogy hova megyünk. Ekkor pedig felpörögtek az események. Király Anita – akivel a Sólyom völgyben is voltunk – jelezte, hogy hárman jönnének, külön kocsival, amiben még ketten elférnének. Így viszont Paige (Nándinál lakó 17 éves amerikai cserediák) is tud már jönni! Az indulás előtt két nappal pedig egy egri srác, Rózsa Zoli is jelentkezett. Így tele lett az a kocsi is.
 
 
Október 8., hétfő, az indulás napja:
 
Reggel 4,20-kor találkoztunk. A kocsikba való bepakolás egy kicsit nehezen ment, mert rengeteg cuccunk volt. Sátrak, hálózsákok, kaja, stb. Végül is 4,45-kor indultunk. Útközben még beugrottunk Roliért Fótra. Az indulás előtt már eldöntöttük, hogy az eredeti programot kicsit átdolgozzuk, és már hétfőn megcsináljuk az egyik mászást. Keddre sajnos esőt jósoltak, de hétfőn még ragyogóan sütött a nap. Végül is 13,00 óra körül érkeztünk meg a Potalmklammhoz, és egy gyors cipőváltás után el is indultunk.
Az út leírhatatlanul gyönyörű volt. Az elején egy függő híddal indított. Mint egy kalandparkban, csak egy kicsit magasabban. Ez volt az a pont, ahol Roli úgy döntött, inkább nem tart velünk, visszamegy a kocsihoz. A tériszonya miatt nem vállalta az átkelést. Így végül kilencen mentünk. Egy utolsó gyors felszerelés ellenőrzés után aztán kezdődött az igazi út! Egy szurdokban vezetett az utunk. Hol 20, hol 50 méter magasan, a függőleges sziklafalakon. Lent hatalmas robajjal zúgott a sziklák között egy patak. 15 méterre egymástól már nem hallottuk, hogy a másik mit mond. Hol kis vas cölöpökön kellett lépkedni, hol a sziklafal keskeny párkányán. Természetesen mindenhol a biztosító kötélhez kötve haladtunk. Az út egyik legizgalmasabb része az volt, amikor a szurdok egyik faláról át kellett ugrani a másik falra. Nem nagy távolság, 1,8-2 méter, de ez kb. 40-45 méter magasan, ahol csak egy másfél centis drót ad biztonságot, hát a torkában dobog a szíve az embernek. Aztán volt olyan átkelő ahol alul felül két drót volt, azon kellett át csúszni, és olyan függőhíd, ami egy vízesés mellett vezetett! És mind ez verőfényes napsütésben! Az út végén volt még egy nehezebb fal, amire Paige, Tamás és Nándi már nem ment fel. Szerencsére meglehetett kerülni. Az egész út négy óra hosszát tartott. A kocsihoz visszaérve Rolit elég rossz bőrben találtunk. Fájlalta szívét. Elindultunk a kempingbe. Nagyon gyönyörű helyen, egy tó partján volt. Felállítottuk a sátrakat, majd nekiálltunk főzni. A kaja Gyetra-gulyás volt, Postalklamm módra. Ez annyiban különbözik az eredeti recepttől, hogy a szalonnát először egy kicsit zsírjára pirítjuk. Utána tesszük bele az összes hozzávalót, de kolbász nélkül! Felöntjük egy üveg borral, és feltesszük főni. Mivel elég későn kezdtünk neki és maga a kaja is sokáig főtt, így már majd 11 óra volt mire megvacsoráztunk. Utána Toti és Zoli kivételével mindenki ment is aludni, mert hajnalban mindenki nagyon korán kelt és elég rendesen elfáradtunk a túrában is. Éjjel pedig elkezdett esni az eső.
 
 
Október 9., Kedd
 
Az éjjel mindenki jól aludt, kivéve Rolit. Kezd már elszokni a nomád körülményektől. Saját elmesélése szerint valakinek éjjel ébresztett a telefonja. Ezt Tamás is alátámasztotta, annyi kiegészítéssel, hogy a Rolié volt az. Hajnalban a sátor zipzárja zavarta, hogy Nándi kiment a sátorból és lehúzta azt. Reggelre leereszkedett a köd is. Szemerkélő eső, és köd. Nem túl jó időjárás túrázáshoz. Ezért kultúr program mellett döntöttünk. A terv a következő volt: Hallstatt sóbánya, városnézés, csont kamra, és ha az időnk engedi, akkor a Dachsteini jégbarlang. Reggeli zuhanyzás, majd reggeli. A kempingben volt egy boltocska is. Bár túl sok árú nem volt benne, de lehetett rendelni zsemlét és 10 perc múlva már ott is volt. Rolinak a változatosság kedvéért a feje fájt. Elég későn, majd 11 órakor indultunk el.
Mikor megérkeztünk Hallstattba, először a sóbányába mentünk. Nem volt olcsó a belépő, de megérte. A felvonó kabinból gyönyörű kilátás nyílt a városra. Audio guide-ot kértünk, így mindent meg is tudtunk a bányáról. A világ legrégebben, 7000 éve működő sóbányája. Ma is folyamatos a só kitermelés mind a mai napig. Találtak itt őskori temetőt és több száz éves mumifikálódott holttestet is. A bányában egy bő órát tartott a séta. Volt bányász csúszda, és a végén kisvonatozás is. A bányából mikor lejöttünk átsétáltunk a városba. Sajnos az eső rendíthetetlenül esett. Ettől függetlenül Hallstatt mindenkinek nagyon tetszett. Elmentünk megnézni a fő teret. Utána szerettünk volna beülni étterembe kajálni, mert már mindenki nagyon éhes volt, de végül is egy török gyors kajáldában ettünk. Mindenki Kebabot evett, ami kiadós és elég finom volt. Utána mentünk megnézni a Csont kamrát. A városka temetőjében régen 10 év után kiásták a holttesteket, megtisztították, a koponyákra ráfestették az elhunyt nevét és a csontokkal együtt egy kicsi barlangba tették. A városban még sétáltunk egyet, vettük egy kis vásár fiát, és elindultunk vissza a kempingbe. Sajnos a jégbarlangra már nem maradt időnk. Mivel egész nap esett az eső, így szóba se jöhetett, hogy újra főzzünk. Bent kellett ennünk a társalgóba, majd egy nagykártya csatát vívtunk. Roli magának a mosókonyhában ágyazott meg, mert félt, hogy éjjel beázik a sátor. Ebben igaza is volt, mert ott ahol ő aludt volna, valóban beázott. Viszont mi nagyon jót aludtunk benne.
 
 
Október 10., Szerda
 
Nem ébredtünk szép napra. Köd, gyengén szitáló eső. Rolinak megint fájt a szíve. Úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk még egy mászást, és ehhez felmegyünk 1100-1200 méter magasra. A hely neve: Mein Land - Dein Land Klettersteig. Mikor a parkolóba értünk, kezdtünk örülni, mert a nap erőlködött, az eső meg elállt. Gyorsan belebújtunk a felszerelésbe, és indultunk is. Még nem értünk az első bekötőhöz, mikor sajnos újra elkezdett esni az eső. Egy érdekes helyen kezdődött a mászás, mert egy szikla hasadékban, egy kürtőn kellett felmászni. Magát az utat a szakkönyvek B/C nehézségűnek tartják, de esőben, csúszós sziklákon ez sokkal nehezebbnek tűnt. Ha a köd nem lett volna, gyönyörű panorámában lett volna részünk, de így csak a mászás élménye maradt. Egy óra felé értünk vissza az autókhoz, és indultunk el hazafelé.
 Az első via ferrata túránk volt, de olyan élményekkel gazdagodtunk, hogy már a hazaérkezés utáni másnap eldöntöttük, hogy májusban kimegyünk újra Hallstattba, és bánya melletti via ferratan is végig megyünk! Ez a következő nagycél!

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nem kellett

(Na ezt, 2012.03.15 22:23)

volna neten közzétenni

Re: nem kellett

(Nándi, 2012.03.16 07:40)

Ugyan mit?

Re: nem kellett

(Nándi, 2012.03.24 07:53)

És miért?
1. Ettől még senki nem fogja tönkre tenni a házat.
2. Ez egy MENEDÉK ház, így bárki számára elérhető.

nem kellett

(Na ezt , 2012.03.15 22:21)